|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 29 találat | lapozás: 1-29 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Patapievici, Horia-Roman 1995. március 8.A román sajtóban előkelő helyen szerepel az ún. Patapievici-ügy. Horia Patapievici, a 22 című ellenzéki lap munkatársa nyolc vezető értelmiségivel együtt nyilatkozatban tiltakozott amiatt, hogy egy Soare nevű rendőrtiszt adatokat gyűjt nézeteiről szomszédainál. A nyilatkozat aláírói szintén ezt tapasztalják. Stefan Augustin Doinas költő, ellenzéki szenátor a belügyminiszterhez interpellált ez ügyben, de nem kapott érdemi választ. Traian Chebeleu elnöki szóvivő márc. 9-i sajtóértekezletén kifejtette, hogy a Román Hírszerző Szolgálat /SRI/ tisztázni fogja a tényállást. Iliescu elnök nem figyelteti azokat, akik őt bírálják. Az SRI közleményt adott ki: nem is tudnak Soare hadnagyról. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 11-12./1997. július 17.A posztkommunizmus nyomorúsága címmel tartják meg júl. 21-26-a között a VIII. Bálványosi Nyári Szabadegyetemet - ezúttal a hagyományoktól némileg eltérő módon Tusnádfürdőn -, a Pro Europa Liga, az RMDSZ Nemzeti Liberális Platformja, a Reform Tömörülés, valamint a FIDESZ-Polgári Párt közös szervezésében. Az ötnapos nyári szabadegyetemen a következő témakörökben hangzanak el előadások: júl. 21-én, hétfőn - A NATO-bővítés körei Madrid után (meghívott előadók: Adrian Severin külügyminiszter, Kelemen Attila és Kónya Hamar Sándor, Valentin Stan, Dudu Ionescu Romániából, Gergely András Magyarországról; moderátor: Pröhle Gergely Magyarországról); júl. 22-én, kedden - A polgárosodás esélyei Romániában és Magyarországon (előadók: Birtalan Ákos turisztikai miniszter, Luminiþa Petrescu, Andrei Cornea, Renate Weber, Salat Levente Romániából, Stumpf István, Tellér Gyula Magyarországról, moderátor: Mátis Jenő); szerdán, júl. 23-án - Az oktatási reform - a kisebbségi oktatás (Tonk Sándor, Florin Diaconescu oktatásügyi államtitkár, Andrei Marga, Horváth Andor, Sorin Antohi Romániából, Pokorny Zoltán Magyarországról; moderátor: Szokoly Elek, Románia); csütörtökön, július 24-én: A posztkommunizmus nyomorúsága és a kilábalás módozatai - politikai fórum (előadók: Ion Diaconescu, Markó Béla, Petre Roman, Varujan Vosganian, Horia Rusu Romániából, Orbán Viktor Magyarországról; moderátor: Smaranda Enache, Románia); pénteken, július 25-én: Román és magyar nemzetpolitika (előadók: Gabriel Andreescu, H.R. Patapievici, Patrubány Miklós, Tőkés László Romániából, Tőkéczki László Magyarországról, moderátor: Toró T. Tibor, Románia). /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), júl. 17., 1073. sz./1999. január 28.Patapievici feltette a kérdést. "hogyan lehetséges Corneliu Vadim Tudor szenátor létezése társadalmunkban?". Ki találta ki C. V. Tudort? 1989 előtt Tudor a Securitate egyik legaktívabb eszköze volt a román értelmiség zaklatásában. 1989 előtt tehát Tudort a Securitate találta ki, 1989 után pedig az Iliescu-Petre Roman páros élesztette fel. Iliescuék fel is használták, C. V. Tudor retorikájának minden mocska a történelmi pártokra és a kritikus értelmiségre irányult. Ki támogatta Tudort? Ez kiderült 1993 májusában, amikor egy heves összekülönbözés során kiderült, Tudor testőrei a Román Hírszerző Szolgálat /SRI/ alkalmazottai. 1994 márciusában az SRI Védelmi Ügyosztályának vezetőségét leváltották, mert bizalmas információkat adtak át Tudor lapjának, a Romania Mare hetilapnak. Az eltávolított tisztek beléptek a Nagy-Románia Pártba. Virgil Magureanu, az SRI volt vezetője tisztségéből való távozása után elmondta, hogy az SRI-n belül kiterjedt információs hálózat működött, amelynek élén a Nagy-Románia Párt egyik tagja, volt szekuritatés tiszt állt, aki titkos adatokat adott át C. V.Tudornak. Felmerül a kérdés, hogyan maradhatott szenátor C. V. Tudor? Az igazságszolgáltatás a végtelenségig halogatta peres ügyeinek tárgyalását. Lassan kezdenek elévülni azok a bűntények, amelyek miatt annak idején bíróság elé idézték. /H. R. Patapievici: Ki pártfogolja C. V. Tudort? - 22. című hetilap 3. számában megjelent írásának magyar fordítása - = A Hét (Bukarest), jan. 28./1999. január 28.Bakk Miklós a konzervativizmus dilemmáiról írt tanulmányában leszögezte, hogy a "román konzervativizmus még jövőképpel sem rendelkezik." Az önmagukat konzervatívnak /kereszténydemokratának/ nyilvánító politikusok kedvenc tétele szerint a román társadalom fennmaradását a hadsereg, az egyház és az iskola biztosítja. A hadsereg és az iskola Romániában "nemzeti" intézmények, nem azt a tradicionalizmust képviselik, amelyre egy modern konzervatív alternatíva alapozható, állapította meg Bakk Miklós. Az ortodoxia hagyománya sem alkalmas erre. A román értelmiségnek ma még alig néhány kivételes képviselője ismerte fel a "konzervatív gondolat" e csődjét. Az angolszász típusú konzervatív liberalizmus képviselője, Horia-Roman Patapievici szinte semmilyen hatást nem gyakorol a politikai közgondolkodásra. /Bakk Miklós: A konzervativizmus modern dilemmái. = A Hét (Bukarest), jan. 28./2001. február 23.Gabriel Liiceanu kezdeményezésére a Társadalmi Párbeszéd Csoport (GDS) kizárta soraiból Gabriel Andreescu politológust, a csoport egyik alapító tagját. Andreescut Andrei Plesuról tett nyilatkozata miatt közösítették ki. Ismeretes, hogy múlt heti sajtóértekezletén a politológus úgy nyilatkozott: Andrei Plesu és Mircea Dinescu több okból is alkalmatlanok arra, hogy a Szekuritáté irattárát átvizsgáló bizottság tagjai legyenek. Többek közt azért, mert mindketten a Román Kommunista Párt tagjai voltak. Andreescu nem tette hozzá, hogy a két neves személyiséget végül pártellenes megnyilvánulásaik miatt kizárták az RKP-ból, a volt titkosrendőrség pedig nemegyszer meghurcolta emiatt őket. Andreescu kijelentette: nincsenek ugyan bizonyítékai, de az az érzése, hogy 1989 előtt Plesu kollaborált a Szekuritátéval. A GDS sajtóközleményében felháborodásának adott hangot Andreescu nyilatkozata miatt, és szolidaritását fejezte ki Plesuval. - Febr. 21-én a GDS kerekasztalt szervezett az átvilágító bizottság tevékenységéről. Horia Roman Patapievici, aki mind a GDS-nek, mind pedig az átvilágító bizottságnak a tagja, elmondta: hiába háborognak egyesek amiatt, hogy az olyan közismert expártaktivisták, mint amilyen Ion Iliescu, vagy a Ceausecu házaspár "bárdja", Corneliu Vadim Tudor, "tisztának" találtattak, de az irattárban semmiféle terhelő bizonyítékot nem találtak velük kapcsolatban. Patapievici egyetértett Zoe Petre volt elnöki tanácsossal, miszerint ez annak tulajdonítható, hogy az illető dossziékat az érintettek még az átvilágítás megkezdése előtt eltüntették. /Liiceanu kezdeményezésére kizárták Andreescut Panaszkodnak az átvilágítók: nem férhetnek a SIE-dossziékhoz. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 23./2002. szeptember 27.A Ticu Dumitrescu által javasolt átvilágító tanács (a Szekuritáté Irattárát Tanulmányozó Országos Tanács, CNSAS) már a kezdetektől nehezen működött. A tanács egyes tagjai a jelenkori hatalommal játszanak össze, vagy elmarasztalható tevékenységük révén válnak kijátszhatóvá, több tagot pedig - Mircea Dinescut, Andrei Plesut és Horia Patapievici-et - egyenesen "rebellisnek" neveznek, és el szeretnének hallgattatni. A tanács körül az elmúlt napokban robbant ki ismét a vita, a parlament elé terjesztett beszámolójuk alkalmával. Több honatya elégedetlen volt az átvilágító tanács által elkészített, a 2001-2002-es időszak tevékenységére vonatkozó jelentéssel. Szabó Károly szenátor szerint egyáltalán nem törvényes, hogy a bizottság az ellenőrzését az átvilágító tanácsra is kiterjessze. A hírszerző szolgálatot ellenőrző bizottság ugyanis ahelyett, hogy a SRI-t ellenőrizné, az átvilágító tanácsra összpontosít. /(i): Rossz megvilágításban az átvilágító tanács. Szabó Károly szenátor: Valójában a SRI ellenőrzi a tanácsot, és nem fordítva. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 27./2003. november 5.A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) mindmáig nem szolgáltatta ki a Corneliu Vadim Tudor pártelnök múltjáról szóló iratokat, noha a sajtó konkrét bizonyítékokat tárt fel az ellenzéki politikus hajdani besúgói tevékenységéről. Horia Roman Patapievici, a Szekuritáté Irattárát Átvilágító Bizottság (CNSAS) tagja közölte, többszöri kérésük ellenére a SRI mindannyiszor azt közölte a testülettel, hogy a Nagy-Románia Párt elnökének neve a Szekuritáté egyetlen dokumentumában sem szerepel. "Corneliu Vadim Tudor szekuritátés dossziéjának esete beszédes példája a CNSAS és a volt Szekuritáté archívumát napjainkban birtokló intézmény kapcsolatának" - adott hangot elégedetlenségének az átvilágító bizottság tagja. Patapievici hozzátette, a PRM elnökének dossziéját tulajdonképpen más név alatt őrzik, és ebből a dokumentációból már közöltek részleteket a kommunista titkosszolgálat archívumában meglévő iratokat ismertető, A Szekuritáté Fehér Könyve című kiadványban.A Ziua című bukaresti napilap újabb dokumentumokat tárt fel, amelyek bizonyítják, hogy Tudor besúgó volt. A dokumentum egy 1981-es szekuritátés tábornoki jelentés, amelyből kiderül, hogy Vadimot kérésére fogadta Aron Bordea tábornok, és a "költő" egyik képzőművész besúgó kollégájával együtt úgymond rendszerellenes és jobboldali alkotásaik, megnyilvánulásaik miatt feljelentette a Szekuritáténál Andrei Plesu művészetkritikust, valamint Dorin Tudoran és Ion Caraion költőket. /Rostás Szabolcs: Rejtegetik Vadim dossziéját? Az átvilágítók elégedetlenek a SRI-vel. = Krónika (Kolozsvár), nov. 5./2003. december 10.Még mindig működésképtelen a Szekuritáté Irattárát Átvilágító Bizottság (CNSAS), mert a három kormánypárti tagja - bár felveszi fizetését - nem jelenik meg az üléseken. A távolmaradók mindaddig nem hajlandók részt venni a munkálatokban, amíg a parlament nem vitatja meg a testületben kialakult helyzetet. Továbbra is két táborra oszlik a Szekuritáté Irattárát Átvilágító Bizottság (CNSAS), amelynek tagjai kölcsönösen perelik és csalással vádolják egymást. Az egyik csoportosulás - Gheorghe Onisoru elnök, Mircea Dinescu, Horia Roman Patapievici, Andrei Plesu és Csendes László - dec. 9-én sajtótájékoztatót tartott, amelyen elpanaszolták, hogy a másik fél tagjai - a kormánypárt által javasoltak - már egy éve nem járnak a testület üléseire, ennek ellenére felveszik a havi húszmillió lejes fizetésüket. "Október végén eldöntöttük, hogy a CNSAS szabályzata alapján zároljuk a bérüket. Ezt követően perbe fogtak minket, és a Bukaresti Ítélőtábla igazat adott nekik" - újságolta Patapievici, aki erkölcstelennek és precedens nélkülinek nevezte a bírósági döntést. Andrei Plesu kifejtette, hogy a három CNSAS-tag távolmaradása miatt nem tudnak érdemben döntéseket hozni. Tájékoztatták már Adrian Nastase kormányfőt és Dan Matei Agathont, a PSD főtitkárát a kialakult helyzetről. Egy alkalommal Nastase kijelentette, nincs is szükség a CNSAS-ra. A CNSAS működésképtelensége már csak azért is gondokat okozhat, mert e testület hivatott kivizsgálni a jövő évben, hogy a parlamenti és az elnökjelöltek álltak-e valamilyen kapcsolatban a Szekuritátéval; az egykori besúgók ugyanis a törvény értelmében nem indulhatnak a választásokon. /Patthelyzetbe került az országos átvilágító bizottság. = Krónika (Kolozsvár), dec. 10./2004. április 8.A Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottság (CNSAS) több tagja is méltatlankodott amiatt, hogy a képviselőház ápr. 7-én a testület mandátumának hatról négy évre történő csökkentéséről döntött. Mircea Dinescu úgy nyilatkozott, hogy a kormánypárt burkolt célja a CNSAS „kellemetlen” tagjainak az eltávolítása. „A hatalom nem szívesen lát engem, Horia Roman Patapieviciet vagy Andrei Plesut a testületben. Ha eltávolítanak bennünket, akkor a kormánypárt és a Nagy-Románia Párt ellenőrizné a CNSAS-t, és így könnyen manipulálhatják majd a szekusdossziékat”. Csendes László, a CNSAS RMDSZ által delegált tagja hangsúlyozta, erről mindeddig csupán a képviselőház védelmi bizottságában született döntés, a végső szó a parlamenté. /A PSD „megtisztítaná” a CNSAS-t? = Krónika (Kolozsvár), ápr. 8./2004. október 8.Andrei Plesu és Mircea Dinescu bejelentették, hogy lemondanak a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottság (CNSAS) vezetőségében betöltött tisztségükről az ellen tiltakozva, hogy a bizottság úgy döntött Corneliu Vadim Tudor nem dolgozott a politikai rendőrségnek, noha a titkosszolgálatoktól kapott dokumentumok ennek az ellenkezőjét bizonyítják. A CNSAS vezetőségének ülésén nyolcan vettek részt és újra megvitatták a Nagy-Románia Párt elnökének ügyét. A résztvevők közül négyen, Mircea Dinescu, Andrei Plesu, Horia Roman Patapievici és Claudiu Secasiu arra szavaztak, hogy Vadim Tudor a politikai rendőrségnek dolgozott, amint az kiderül a Román Hírszerző Szolgálattól /SRI/ kapott dokumentumokból is. A vezetőség másik négy tagja, köztük Csendes László ez ellen szavazott. Gheorghe Onisoru, a bizottság elnöke, akinek a szavazata végül eldöntötte a Tudor-átvilágítás sorsát, arra szavazott, hogy Tudor nem volt tagja volt a politikai rendőrségnek. Takács Csaba, az RMDSZ ügyvezető elnöke elmondta: az RMDSZ megvonja támogatását Csendestől, ha az átvilágító bizottság rendelkezésére álló dokumentumok alapján bebizonyosodik, hogy Vadim Tudor mégis a politikai rendőrség aktív tagja volt. /B.T.: CNSAS: C.V. Tudor nem volt besúgó. Plesu és Dinescu kiléptek az átvilágító testületből. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 8./2004. október 13.,,A romániai demokrácia sorsáért aggódó románok és magyarok felháborodással értesültek arról, hogy a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottság (CNSAS) vezetőségében RMDSZ-es szavazat segítette Corneliu Vadim Tudort ,,ártatlanságának”, besúgástól mentes, tiszta múltjának bizonyításához” – áll az MPSZ közleményében. A Tulit Attila alelnök által jegyzett dokumentum szerint a magát demokratának és magyar érdekeket képviselőnek valló RMDSZ újból elárulta a demokrácia és a magyarság érdekeit egyaránt, amikor az említett bizottságban az általa delegált tag sz Andrei Plesu, Horia-Roman Patapievici, Mircea Dinescu és Claudiu Secasiu megalapozott álláspontjával, mely szerint C. V. Tudor a kommunista rezsim politikai rendőrségének dolgozott. ,,A helyhatósági választások idején Markó Béla jelentette ki, hogy aki Kolozsváron Smaranda Enache asszonyra szavaz, az Funarra szavaz. Ezek után nyugodtan kérdezhetjük: aki most Markóra szavaz, az Vadimra szavaz?” – teszi fel a kérdést az MPSZ alelnöke. /Belföldi hírek. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 13./2005. május 5.Ha 22 millió Plesunk vagy Patapieviciünk volna, én nem lennék ma elnök – mondta beiktatását követő első interjúiban Traian Basescu államelnök. Andrei Plesut külpolitikai tanácsosának nevezte ki, Horia Roman Patapievici pedig a Román Kulturális Alapítvány vezetője lett. Plesu most távozik posztjáról, felmondásának oka „egészségügyi” természetű. Egyes kommentátorok szerint Basescunak csak az imázs szempontjából volt hasznos Plesu, tanácsait viszont nem fogadta meg. Basescu tanácsosai mostanában egyre gyakrabban szerepelnek a lapok címoldalán. Most Constantin Degeratu került a figyelem középpontjába – közvetlenül Plesu titokzatos távozása után. A tábornokot, akit Ion Iliescu helyezett tartalékba, most elnöki rendelettel ismét „aktivizáltak”. Degeratu 2000-ben is a román hadsereg vezérkari főnöke volt, majd Emil Constantinescu nemzetbiztonsági tanácsosának nevezték ki. Ion lliescu 2000-es választási győzelmét követően helyét Ioan Talpes vette át, a tábornok néhány hónapig a védelmi minisztériumi államtitkár volt, majd tartalékba helyezték. Degeratu 1989 decemberében Kolozsváron volt a IV. hadtestnél, állítólag ő dolgozta ki a forradalmárok, illetve békés tüntetők elleni utcai harcok tervét, amelynek eredménye: 28 halott és 104 sebesült. A tábornok mindvégig tagadta, hogy az általa elkészített terv a lakosság elleni megtorlást szolgálta volna. A dokumentumot azóta megsemmisítették. /Sz. K.: Degeratu ismét vezérkari főnök lehet. Basescu még nem döntött Plesu utódjáról. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 5./2005. szeptember 2.Csendes László, a Szekuritáté Arhívumát Átvilágító Bizottság magyar tagja joggal bírálta a Cotidianulban megjelent, Markó Béláról szóló cikket, elfogadhatatlan hírlapi kacsának tartva azt. Csendes László a 2004. évi általános választások előtt hatalmas botrányt okozott, amiről több ízben nyilatkozott, de hitelesen felmentetni magát egy alkalommal sem sikerült. Akkor a felügyelőbizottságban az ő szavazata döntötte el, hogy Corneliu Vadim Tudor megkapja a ,,tiszta” voltát bizonyító iratot, s ne legyen akadálya a választásokon való indulásának. Akkor Andrei Plesu, Horia-Roman Patapievici és Mircea Dinescu a bizottság rendelkezésére álló iratai alapján igennel szavazott, vagyis arra, hogy Tudor együttműködött a szekuval, Csendes meg nemmel. Ennek a szavazatnak hála Corneliu Vadim Tudor bejutott pártjával együtt a parlamentbe, ma a szenátus alelnöke, az SZDP legmegbízhatóbb szövetségese. Az RMDSZ-ből Frunda György szenátor akkor kivizsgálást ígért, de az ügynek semmiféle következménye nem lett. Különben épp az RMDSZ-nek lenne a feladata, hogy magyar kutatócsoportok dolgozzák fel a szekus irattár magyar vonatkozásait. /Simó Erzsébet: Az RMDSZ csendes embere. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 2./2006. november 14.Traian Basescu államfő december 18-án mutatja be a parlamentben a Tismaneanu-bizottság kommunizmusról szóló jelentésének végkövetkeztetéseit. A bizottság tagjai várhatóan a kommunista rendszer elítélését fogják javasolni az államfőnek. Az év elején több civil szervezet felszólította Traian Basescut, hogy ítélje el a kommunizmust, aki azonban kijelentette, hogy erre csakis egy szakemberek által készített tudományos munka alapján hajlandó. Az államfő azzal érvelt, hogy bár közismertek a rendszer bűnei, de pontosan meg kell nevezni azokat a személyeket, illetve intézményeket, akiket ezekért felelősség terhel. „Bevallom, nem egyértelmű számomra, hogy szükséges-e a kommunizmus teljes időszakának az elítélése” – mondotta Basescu. Április 5-én megalakult a Vladimir Tismaneanu történész, politológus vezette kommunizmust kutató elnöki bizottság, amely a rendszer bűneit és visszaéléseit A bizottságban, többek között, részt vett Sorin Antohi, Mihnea Berindei, Nicolae Corneanu, Monica Lovinescu, Horia Roman Patapievici, Marius Oprea, Andrei Pippidi, Stelian Tanase és Constantin Ticu Dumitrescu is. A magyar történészekből álló kutatócsoportot Salat Levente politológus, a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) rektor-helyettese vezette. /P. A. M.: A kommunizmus elítélését javasolja a Tismaneanu-bizottság? = Szabadság (Kolozsvár), nov. 14./2006. december 4.Viorel Dolha, az Arad Megyei Tanítók Egyesületének elnöke évek óta minden lehetőséget felhasznál arra, hogy felhívja a figyelmet a Szerbia keleti részén, a Timok völgyében élő románok helyzetére: arra, hogy ott nem ismerik el őket nemzeti kisebbségnek, nem részesülhetnek román nyelvű oktatásban, román nyelvű templomi szolgálatban – ellentétben, például, a szintén szerbiai Vajdasághoz képest A Timok-völgyi románok negyven fős csoportját, tanulókat, pedagógusokat, kulturális egyesületi vezetőket hívtak meg Aradra, a december 1-jére, a román nemzeti ünnepre. Román nyelvű olvasási-írási-éneklési foglalkozásokat tartottak. A Timok-völgyiek aradi tartózkodását anyagilag a Horia Roman Patapievici irányította Román Kulturális Intézet tette lehetővé. /Kiss Károly: Timok-völgyi románok Aradon. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 4./2006. december 19.Traian Basescu államfő december 18-án a parlamentben elmondott beszédében elítélte a kommunizmust: a Tismaneanu-jelentés szerint ez egy „törvénytelen” és „gyilkos” rendszer volt. A Nagy-Románia Párt (PRM) képviselői füttykoncerttel és bekiabálásokkal próbálták bojkottálni az ülést, illetve megakadályozni, hogy Traian Basescu felolvassa jelentését. Az államfő bejelentette: a Tismaneanu-jelentést az állam hivatalos dokumentumának nyilvánítja. Az eseményen jelen volt az európai kommunista ellenállás két nagy vezéregyénisége Lech Walesa volt lengyel és Zselji Zselev volt bolgár államfő is. A parlamenti együttes ülés a nagy-romániás képviselők heves tiltakozásával kezdődött. A nagy-romániások minden eszközt bevetettek, hogy Basescu ne mondhassa el beszédét, az államfőnek végül mégis sikerült mondandóját befejeznie. „A román állam elnökeként egyértelműen és határozottan elítélem a kommunista rendszert” – mondotta Basescu. Közel két órás beszédében az államfő a Tismaneanu-jelentésben bemutatott tények alapján bűnös és törvénytelen rendszernek nevezte a kommunizmust, együttérzését fejezvén ki mindazok iránt, akik szembeszálltak a rendszerrel. Az államfő az áldozatok tiszteletére emlékmű felállítását, illetve múzeum létrehozását kezdeményezte, valamint egy, a román kommunizmusról szóló enciklopédia összeállítását, és egy tankönyv kiadását javasolta. Basescu megemlékezett a kommunizmus áldozatairól: név szerint Iuliu Maniuról, Ion Mihalacheról, Dinu Bratianuról és Ion Fluerasról; az egyházak mártírjairól, Iuliu Hossuról, Sandu Tudorról, Vladimir Ghicáról, Richard Wurmbrandról, Márton Áronról; a demokratikus ellenzéki pártok képviselőiről, továbbá azokról az értelmiségiekről, akik felemelték hangjukat Nicolae Ceausescu ellen. Az államfő a rendszer legfőbb bűnei közé sorolta a nemzeti érdek feladását a Szovjetunióval szemben, a jogállamiság és a pluralizmus megsemmisítését, valamint a történelmi pártok tönkretételét. Közölte: a jelentés készítői 500 ezer és kétmillió közöttire becsülik a kommunizmus áldozatainak számát. Basescu a rendszer elítélésének indoklásaként említést tett a nemzeti, vallási, kulturális és szexuális kisebbségek üldözéséről, és a görög katolikus egyház megszüntetéséről is. Megemlékezett azokról a parasztokról, akiket a kollektivizálással szembeni ellenszegülésük miatt deportáltak kényszermunkára. Az etnikai megtorlások kapcsán említést tett a zsidók és németek elűzéséről, és arról, hogy e két kisebbség tagjait a román állam pénzért adta el. A jelentés elhangzása után Calin-Popescu Tariceanu kormányfő azt nyilatkozta a sajtónak: reméli, hogy az elhangzottaknak hatása lesz a következő nemzedékekre. A Román Kulturális Intézet elnöke, Horia Patapievici elmondta: a jelentés ismertetése alatt Corneliu V. Tudor emberei megfenyegették őt, hogy ledobják az erkélyről. „Szégyen, hogy ezt a huliganizmust nem ítélték el, az ülést be kellett volna rekeszteni!” Mircea Geoana, a PSD-elnöke szerint a jelentés az államelnök véleményét tükrözi, amellyel nem a jövőbe tekint, hanem régi sebeket akar feltépni. Az elhangzottakkal kapcsolatban pártjának nincs semmi elkötelezettsége, az egésznek csak az ország aktuális gondjairól való figyelemelterelés volt a célja. Ion Iliescu, a PSD tiszteletbeli elnöke, volt államfő, akinek a neve a jelentés több fejezetében is szerepel, nem vett részt az ülésen. /Traian Basescu elítélte a kommunizmust. Cirkusz, füttykoncert, bojkott a Parlamentben. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 19./2007. május 15.A kommunizmus rémtetteiről szóló jelentés ajánlásainak gyakorlatba ültetése érdekében kéri az európai intézmények vezetőinek támogatását a romániai értelmiség. Közel nyolcszáz közéleti személyiség, hat tekintélyes civil szervezet és két szakszervezeti tömb május 14-én nyílt levélben fordult Jose Manuel Barrosóhoz, az Európai Bizottság és Hans-Gert Poettering, az Európai Parlament elnökéhez, valamint Franco Frattini igazságügyi biztoshoz. A levélírók emlékeztetik a brüsszeli diplomatákat, hogy Traian Basescu államfő tavaly decemberben a parlamentben – a Vladimir Tismaneanu történész vezette szakértői bizottság jelentése alapján – elítélte a román kommunizmus rémtetteit. Ennek ellenére a törvényhozás azóta sem tűzte napirendjére a dokumentum elfogadását, sőt a honatyák áprilisban felfüggesztették tisztségéből Basescut. Az értelmiségiek szerint az államfő leváltását célzó kezdeményezés kiváltotta belpolitikai válság valójában a kommunizmus elítélése következményeinek megakadályozását, a korrupcióellenes harc fékezését célozza. A közéleti személyiségek bírálják továbbá Tudor Chiuariu igazságügyi minisztert, aki szerintük politikai indokok alapján cselekedett, amikor nemrég megpróbálta eltávolítani tisztségéből az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) magas rangú politikusok ügyében nyomozó helyettes vezetőjét. A levelet többek között Emil Constantinescu volt államfő, Doina Cornea és Ana Blandiana forradalmár, Ion Caramitru színész, volt művelődésügyi miniszter és Horia-Roman Patapievici író, a Román Kulturális Intézet elnöke írta alá. Abban is kérik az EU-diplomaták közreműködését, hogy a román igazságszolgáltatás mihamarabb hirdessen ítéletet az 1989-es forradalom és az 1990-es bányászjárás ügyében /Rostás Szabolcs: Értelmiségiek levele Brüsszelbe. = Krónika (Kolozsvár), máj. 15./2008. június 14.Az Európa Parlament (EP) épületében június 12-én mutatták be a kommunista diktatúráról szóló romániai jelentést – tájékoztatott Tőkés László EP-képviselő sajtóirodája. A román történészekből és társadalomtudósokból alkotott munkacsoportot Vladimir Tismaneanu vezetésével Traian Basescu államelnök kérte föl a kommunizmus elnyomó gépezetét bemutató jelentés megírására. A brüsszeli bemutatón részt vett a munkacsoport vezetője, Vladimir Tismaneanu, a Marylandi Egyetem professzora és Horia Roman Patapievici, a Román Kulturális Intézet igazgatója is. Tőkés László üdvözletét Szilágyi Zsolt kabinetfőnök tolmácsolta. A Tismaneanu-jelentés az első olyan hivatalos állami dokumentum, amely rögzíti az etnikai, nyelvi közösségek és vallási felekezetek elleni, az állam által tudatosan irányított elnyomást. Vladimir Tismaneanu elmondta, konkrét javaslatokat is megfogalmaztak a jelentés nyomán: a dokumentum hozzáférhető lesz alternatív oktatási anyagként az iskolákban, tervezik egy, a kommunista diktatúra rémtetteit bemutató intézet létrehozását a budapesti Terror Háza példáját követve. Törvénykezési javaslatuk is van, ugyanis a Szekuritáté egykori verőlegényei mind a mai napig az átlagos nyugdíjak többszörösét kapják az államtól. Patapievici elmondta: a kommunizmus a nácizmus hasonló elbírálást érdemel, nyugaton viszont megmagyarázhatatlan közönyt mutatnak a kommunizmus elítélése kapcsán. A kommunista totalitarizmus illegitim és kriminális rendszer volt, egy őrült utópia, és így kell kezelni. Még húsz évvel a rendszerváltás után is óriási ellenállásba ütközött a diktatúra elítélése. A jelentés megírása politikai támadások kereszttüzébe került: „többen azt is meg akarták akadályozni, hogy a kommunizmust illegitimnek és kriminális rendszernek nyilvánítsuk” „A kommunista rendszer egy tömeggyilkos logikára épül. Elnyomva az egyén és a közösség identitását, az emlékezet szétrombolását akarta véghezvinni. Ha eltöröljük az emlékezetet, közömbösek vagyunk a múlttal, képtelenek leszünk jövőt építeni” – mondta. /Bemutatták Brüsszelben a Tismaneanu-jelentést. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 14./2008. augusztus 8.Politikai támadások kereszttüzébe került egy vitatott kiállítás miatt a Román Kulturális Intézet (ICR), és annak igazgatója, Horia-Roman Patapievici író, esszéíró és filozófus. A kortárs művészetet az utóbbi években felkaroló intézet a New York-i saját székhelyén rendezett egy kiállítást, amelyet antiszemitának minősítettek egyesek. A szemlére bocsátott tárgyak között volt egy rózsaszín játéktehén is, amelynek a fenekére horogkeresztet rajzoltak az alkotók. Nicolae Vacaroiu, a szenátus elnöke kérte a felsőház művelődésügyi bizottságát, hogy vizsgálja meg az ICR tevékenységét. Ennek a bizottságnak éppen az az Adrian Paunescu az elnöke, akit Patapievicihez hasonló jobboldali értelmiségiek számtalanszor támadtak múltja miatt. Paunescut Nicolae és Elena Ceausescu diktátor házaspár udvari költőjeként tartják számon. Patapievici hamisnak és minden valóságalapot nélkülözőnek nevezte a kiállítás ellen irányuló vádakat, az Antena 3 hírtelevízióban a kiállítással kapcsolatban elhangzott kommentárok kimerítették a gyűlöletbeszéd fogalmát. / -o-: Politikai támadások kereszttüzében az ICR. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 8./2008. augusztus 28.A néhány napja megjelent Nyilvános tiltakozás című közleményt, a Daniel Vighi temesvári író, újságíró kezdeményezését, amelyben Traian Stef, a nagyváradi Gheorghe Sincai Megyei Könyvtár igazgatójának a könyvtár éléről való feltételezett menesztése ellen tiltakozott, mintegy 63 író, irodalomkritikus, történész, és képzőművész írta alá A közlemény szerint Stef „hibája” az, hogy a könyvtár igazgatójaként olyan irodalmi rendezvényeknek adott helyet – a budapesti Noran Kiadó közvetítésével – amelyeknek meghívottjai Esterházy Péter, Konrád György, Spiró György, Bodor Ádám, Závada Pál, Ágoston Vilmos, Hubay Miklós, valamennyi nemzetközi hírnévnek örvendő író. „Emiatt – írja a közlemény – a Bihar Megyei Tanács útilaput kötne Traian Stef talpára, azzal vádolva őt, hogy »románellenes árnyalatú magyar kulturális rendezvényeket támogatott«. Az aláírás-listán nem csupán Romániában élő értelmiségiek neve szerepel, hanem Ausztrália, Németország, Franciaország, Amerikai Egyesült Államok, Lengyelország, Svájc is jelen van egy-két név erejéig, de a legtöbb szignó mégiscsak romániaiaktól érkezett. Íme a szöveg: „ A románellenesség és a »nem adjuk el az országot« szlogen jegyében időnként felélednek a Ceausescu-féle kulturális fasizmus idejéből örökölt primitív és képzelőerő-hiányos támadások, amelyek újabban Traian Stef ellen irányulnak”. A közleményt küldő feladó, Daniel Vighi ugyanakkor megjegyzi levelében: „Íme, ismét egy eset, amikor a nacionalizmust politikai ürügyként használják fel egy sikeres menedzser és kultúrember leváltására, a nagyváradi politikai klientúra érdekében. ”Kiderül a Nyilvános tiltakozás szövegéből, hogy Traian Stef „csupa hazagyűlöletből olyan nagyszerű antológiát állított össze”, amelyben tíz kortárs román novellista, a nyolcvanas nemzedék tagjainak művei olvashatók magyar nyelvű fordításban, a kötet a már említett Noran Kiadónál jelent meg, Esterházy Péter előszavával. „A budapesti Ünnepi Könyvhéten az antológiát Konrád György mutatta be, a könyvvásár egyik legfontosabb eseményeként számon tartva” –, zárul a közlemény. A listán olyan neveket találhatók, mint például: Horia Roman Patapievici, Vladimir Tismaneanu, Andrei Oisteanu, Ioan T. Morar, Ioan Grosan, Nicolae Prelipceanu, Dumitru Tepeneag, vagy Anamaria Beligan, Carmen Musat, Ovidiu Pecican stb. – Traian Stef még a helyén van. /Köllő Katalin: Civil kurázsi. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 28./2008. szeptember 26.Igaza van az Európai Bizottságnak, amikor azzal vádolja a román törvényhozást, hogy akadályozza az igazságszolgáltatást a korrupciós ügyek kivizsgálásában – vélekedett Eckstein-Kovács Péter, aki szenátusi példákkal bizonyította állítását. Felháborítóbb a korrupcióval vádolt Serban Mihailescu PSD-s szenátor ügyében hozott jogi bizottsági döntés: a jogi bizottság tagjai további bizonyítékokat kérnek annak eldöntésére, hogy engedélyezzék-e a bűnvádi eljárás beindítását, vagy sem. A szenátor indokolatlannak tartja egy olyan szenátusi „vizsgálóbizottság” létrehozását, amely a Horea Roman Patapievici vezette Román Kulturális Intézet ellen folytatna vizsgálatot. (A PSD-s Adrian Paunescu és a PRM-s Gheorghe Funar kezdeményezte bizottság „a román nemzeti érzelmeket sértőnek”, „antiszemita és szexuális jellegűnek” minősített rendezvények miatt követel vizsgálóbizottságot.) Eckstein-Kovács hangsúlyozta, mindig is szót emelt az antiszemita megnyilvánulások ellen, azonban túlzás ilyesmivel vádolni a kortárs román művészi értékeket népszerűsítő Patapievici-éket. /Sz. K. : Magaviseletből „elégtelen” a szenátusnak. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 26./2010. február 3.Tüntetéseket szerveznek civilek a Guşă-szobor ellenAz 1990-es évek elején a bukaresti Egyetem téren rendezett megmozdulásokhoz hasonló tüntetéseket helyezett kilátásba Marosvásárhelyen a Pro Europa Liga, ha a városi önkormányzat nem mond le arról a tervéről, hogy köztéri szobrot állíttasson a néhai Ştefan Guşă tábornoknak, aki az 1989 decemberi forradalom idején a tömegbe lövetett Temesváron. A marosvásárhelyi városi képviselő-testület a múlt héten jóváhagyta, hogy Vasile Ghere ügyvéd képviselje a tanácsot abban a perben, amelyet Tőkés László európai parlamenti képviselő indított az önkormányzat terve ellen. Az ügyvéd megbízásával kapcsolatos döntést a szoborállításról tavaly ősszel elfogadott tanácsi határozatot támogató, majd sikertelenül visszatáncolni próbáló RMDSZ-frakció is megszavazta. A marosvásárhelyi székhelyű Pro Europa Liga civil szervezet elnöke, Smaranda Enache szerdán leszögezte: ha a városi önkormányzati testület nem mond le a Guşă-szobor felállításának tervéről, a civil társadalom hosszú távú, folyamatos tiltakozó megmozdulásokat rendez Marosvásárhelyen, azokhoz hasonlóan, amilyenek az 1990-es évek elején zajlottak a bukaresti Egyetem-téren. „A Pro Europa Liga és több más civil szervezetek már elkezdték az informális egyeztetéseket a tiltakozó akciókról (…), de reméljük, hogy a pártok és közéleti személyiségek még konzultálnak egymással ez ügyben és a lobbi is folytatódik” – fejtette ki sajtótájékoztatón Smaranda Enache. A Pro Europa Liga elnöke szerint a civil társadalom nem nézheti tétlenül, hogy egy olyan embernek állítsanak szobrot, aki vélhetően bűnös a temesvári tűzparancs kiadása miatt. „Nincs más kiút, ezt kell tennünk. Számomra érthetetlen, hogy egy képzett, értelmiségiekből álló önkormányzati testület ennyire felelőtlenül ragaszkodjon egy olyan tervhez, amely Marosvásárhelynek sem hírnevet, sem elismerést, sem nyugalmat nem biztosítana” – fogalmazott Smaranda Enache. Hozzátette: A Guşă-szobor felállítása elleni tiltakozáshoz eddig 117 közéleti személyiség csatlakozott, köztük Herta Müller Nobel-díjas író, Tőkés László, Vladimir Tismăneanu, Alexandru Cistelecan, Zoe Petre, Adrian Cioroianu, Renate Weber, Horia Roman Patapievici. A marosvásárhelyi városi tanács egyébként a múlt héten határozatban hagyta jóvá, hogy Vasile Ghere ügyvéd képviselje a testületet abban a perben, amelyet Tőkés László indított az önkormányzati határozat ellen, írta a Népújság című marosvásárhelyi napilap. A lap szerint a városi tanács egyetlen, szociáldemokrata ellenszavazattal, vita nélkül fogadta el a határozatot. Mint ismeretes, a Ştefan Chiţackal és Victor Atanasie Stănculescuval egyetemben, az 1989-es temesvári forradalom megtorlásával vádolt, de időközben elhunyt Guşănak azok után emelnének szobrot Marosvásárhelyen, miután 2009 őszén a helyi tanács egyhangúlag megszavazta a polgármester és a tábornokról elnevezett alapítvány javaslatát. A határozatot az RMDSZ-frakció is megszavazta. Utólag azzal mentegetőztek, hogy cserében a román politikusok is támogatták azon tervüket, hogy szobrot állítsanak Sütő Andrásnak. Később a sajtó és a közvélemény nyomására az RMDSZ tíz képviselője megpróbálta érvényteleníteni a tanács korábbi döntését – sikertelenül. Benedek István frakcióvezető tavaly novemberben azt nyilatkozta: annak ellenére, hogy egyesek román–magyar ellentétként próbálják beállítani a Guşă-ügyet, a kérdésnek nincs etnikai színezete. Mi több, hangsúlyozta Benedek, az utólag megszerzett információk alapján kiderült, hogy a tábornok marosvásárhelyi parancsnoksága idején sok magyar sorkatonát segített abban, hogy az eskületétel után közel kerülhessen a szülői házhoz. A szoborállítás mellett kardoskodó román tanácsosok azzal érvelnek, hogy egyetlen törvényszék sem bizonyította Ştefan Guşă állítólagos bűnösségét. A tábornokot, aki ellen elkészült a vádirat, valójában a korai halál mentette fel a per és a rá váró esetleges ítélet alól. Két társát, Mihai Chiţackot és Victor Atanasie Stănculescut 15-15 év börtönbüntetésre ítélték. A szoborállítás ellen az 1989-es forradalmárokon kívül számos civil szervezet tiltakozott, és sikertelenül próbálta elérni a marosvásárhelyi RMDSZ is, hogy a tanács visszavonja, vagy a prefektus visszavonassa a határozatot. Forrás: Krónika (Kolozsvár) 2010. február 4.Állandó tiltakozások a Guşă-szobor miattSmaranda Enache, a Pro Europa Liga elnöke közölte: a szervezet „újabb Egyetem-térre” és „szünet nélküli” tiltakozásra készül Ştefan Guşă tábornok szobrának Marosvásárhelyen történő felállítása ellen. Enache beszámolt arról, hogy 117 közéleti személyiség vagy civilszervezeti képviselő – köztük Herta Müller Nobel-díjas író, Vladimir Tismăneanu, Zoe Petre, Alexandru Cistelecan, Tőkés László, Adrian Cioroianu, Horia Roman Patapievici és Renatte Weber – írta alá a Guşă- szobor felállítása elleni tiltakozást. A Pro Europa Liga levelet küldött az államfő és miniszterelnöki hivatalhoz, a szenátus és a képviselőház elnökének, a Maros megyei prefektúrához, valamint Dorin Florea marosvásárhelyi polgármesternek és mindazon helyi tanácsosoknak, akik megszavazták a Guşă-szobor felállítását, ugyanakkor a határozat közigazgatási bíróságon történő megtámadását fontolgatja. „A miniszterelnök azt válaszolta, forduljunk a prefektúrához, a prefektustól az a válasz érkezett, hogy érdeklődnek a védelmi minisztériumnál, a polgármesteri hivataltól pedig azt a választ kaptuk, hogy már nem lehet felfüggeszteni a határozat alkalmazását. Tehát nem mennek valami jól a dolgok. (…) A Pro Europa Liga más civil szervezetekkel közösen egyeztet arról, hogy milyen választ ad a civil társadalom, ha a kérések ellenére a szobrot mégis felállítják. Újabb Egyetem-térre készülünk, szünet nélküli, hosszú távú tiltakozásokkal. Ez az egy dolog, amit tehetünk, de még bízunk abban, hogy lesznek pártok, személyiségek közötti egyeztetések, hogy lesznek lobbizási kísérletek” – fejtette ki Enache. Mint mondta, továbbra is „rejtély”, hogy egy tanult emberekből álló helyi tanács „miként ragaszkodhat ekkora felelőtlenséggel” egy olyan tervhez, amely a városnak semmivel sem hozhat „nagyobb hírnevet, elismerést, nyugalmat”, szerinte az egyedüli magyarázat a Guşă Alapítványhoz kötődő hatalmas anyagi érdekek. A Guşă-szobor felállításáról szóló határozatot 2009 szeptemberében fogadta el a marosvásárhelyi tanács, a határozat visszavonását követelte az RMDSZ és számos civil szervezet. (Mediafax) Forrás: Nyugati Jelen (Arad) 2012. június 21.HírsalátaHADÜZENET. Victor Ponta tegnap kijelentette: azt szeretné, ha Traian Băsescu mielőbb távozna a hatalomból, hogy véget érjen a „szekusrendszer”. „Fel voltam arra készülve, hogy ha miniszterelnök leszek, akkor macska-egér játék vár rám az államfővel: én munkahelyteremtéssel és külföldi befektetésekkel foglalkozom, a parlament törvényekkel, Băsescu pedig dossziékat gyárt a politikusokról. Ez nem meglepetés, ez biztosította eddig is az államfő hatalmát, s ugyanezekhez az eszközökhöz folyamodik mindaddig, amíg hatalmon van. Szeretném, ha mielőbb távozna tisztségéből, hogy ne legyenek többé előre legyártott ügyek.” (Ziare.com) Ponta itthonhagyná Băsescut. Nem csitul a vita Victor Ponta miniszterelnök és Traian Băsescu államfő közt annak kapcsán, hogy ki képviselje az országot az Európa Tanács következő csúcsértekezletén. A külügyminisztérium háromfős listáján, mely a június végi EU-csúcs résztvevőinek nevét tartalmazza, nem szerepel az államfő neve. A román küldöttség tagja a miniszterelnök mellett Andrei Marga külügyminiszter és Leonard Orban Európa-ügyi tárcavezető is. A parlament korábban politikai nyilatkozatot fogadott el, amely Victor Pontát „hatalmazza fel” az ország képviseletére. A miniszterelnök egyébként kész megakadályozni, hogy az államfő Brüsszelbe utazzék: az illetékes hatóságtól azt kérné, hogy ne adjanak felszállási engedélyt az elnöki gépnek, továbbá üzemanyagot sem biztosítana az utazáshoz. (Hirhatar.ro) CSOKORNYAKKENDŐS TILTAKOZÁS. Online petícióval, utcai megmozdulásokkal és csokornyakkendő viselésével tiltakoztak a művészek az ellen, hogy a kormány a szenátusnak rendelte alá a Román Kulturális Intézetet. Neves hazai értelmiségiek, művészek mellett már a Romániában tevékenykedő multinacionális vállalatok topmenedzserei is arra szólítják fel a kormányt, vonja vissza azt a sürgősségi rendeletet, amellyel az elnöki hivatal hatásköréből a szenátus ellenőrzése alá vonta a Román Kulturális Intézetet. A jogszabály értelmében a felsőháznak két héten belül kellene kineveznie az új intézményvezetőt. E tisztséget három és fél éve Horia-Roman Patapievici tölti be. A tiltakozás hatására Victor Ponta Bécsben kijelentette, nem áll szándékában az intézetvezető menesztése. A szenátus szociáldemokrata és liberális frakcióvezetője, Ilie Sârbu és Puiu Haşotti hétfőn tárgyalásra hívta Patapievici-et a parlamentbe, de ő nem ment el, mert a két politikus nem értett egyet azzal, hogy a találkozón a sajtó is részt vehessen. Közben Crin Antonescu és sok más kormánypárti politikus is azt nyilatkozta, az intézet vezetőjének mennie kell, mert Traian Băsescu szócsöve volt. (România liberă) Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2012. szeptember 25.Új vezetők a Budapesti Román Kulturális IntézetnélA Román Kulturális Intézet (ICR) idő előtt lecserélte budapesti fiókintézménye vezetőségét – áll az intézet honlapján olvasható pénteki közleményben. A Budapesti Román Kulturális Intézet igazgatójává Gabriela Matei kultúrdiplomatát, az igazgatóhelyettesi tisztségbe pedig Sebesi Karen Attila publicistát, televíziós szakembert nevezték ki. A budapesti intézet vezetőivel egy időben az ICR új vezetőt nevezett ki varsói fiókintézménye élére is. A változásokat a bukaresti központ azzal indokolta, hogy az intézet „gazdagítani kívánja tevékenységét, és nyitni kíván programjai haszonélvezői felé”. Brinduşa Armanca, a budapesti intézet leváltott vezetője az MTI-nek nyilatkozva botrányosnak nevezte, hogy maga is a közleményből értesült leváltásáról. Elmondta: 2006-ban foglalta el az intézmény vezetői tisztségét, második mandátuma 2014-ig tartana. Hozzátette, jogi lépéseket fontolgat a – megítélése szerint politikai okokból meghozott – döntés miatt. Brinduşa Armanca emlékeztetett arra, hogy a budapesti intézet tevékenységét ezen a héten minősítette maximális osztályzattal a bukaresti központ és a román külügyminisztérium. 2013 decemberéig tartott volna a szintén visszahívott Bartha Csaba igazgatóhelyettes mandátuma is. Brinduşa Armanca megemlítette, hogy az új igazgató, Gabriela Matei korábban igazgatóhelyettese volt a budapesti intézetnek, 2007-ben fegyelmi úton távolították el tisztségéből. A Román Kulturális Intézeten belüli változások sorozata a Traian Băsescu államfő leváltására irányuló kormánypárti intézkedésekkel párhuzamosan indult el. A Ponta-kormány augusztus 2-án hozott határozatával kivonta a köztársasági elnök felügyelete alól az intézetet, és a parlament felsőháza alá rendelte. Az ICR átpolitizálása elleni tiltakozásképpen távozott az igazgatói tisztségéből Horia Roman Patapievici filozófus. Helyére szeptember 11-én Andrei Margát, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem volt rektorát, a Ponta-kormány első külügyminiszterét nevezték ki. Szabadság (Kolozsvár) 2012. október 4.Demény Pétert is jelölték az ICR vezetőtanácsába„Amennyiben az embert meghívják egy lap szerkesztőbizottságába, eleve arra törekszik, hogy a legjobb képességei szerint járjon el. Ehhez hasonlít a mostani felkérés is, amelynek nyomán elvileg kontrollálni lehet a szervezet működését, kezelni az esetleges túlkapásokat” – nyilatkozta lapunknak Demény Péter író, publicista, a Látó szépirodalmi folyóirat szerkesztője. Őt javasolja az RMDSZ a Román Kulturális Intézet (ICR) vezetőtanácsába, amely a költségvetést, a szervezeti felépítést és az intézet általános stratégiáját hagyja jóvá a továbbiakban. Miután Horia-Roman Patapievici-csel egyetemben július végén az ICR teljes vezetőtestülete lemondott, és a szenátus szeptember 11-én elfogadta, hogy a Szociálliberális Szövetség (USL) által javasolt Andrei Marga volt külügyminiszter, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem korábbi rektora töltse be az intézet vezető tisztségét, politikai és szakmai alakulatok javasolnak különböző személyiségeket a vezetőtanácsba. FERENCZ ZSOLT Szabadság (Kolozsvár) 2013. november 6.Kertész MelindaLESZ NYITÁS Hogyan válik egy levéltáros történész kultúrdiplomatává? Nagy Mihály Zoltán az első magyar vezetője az ICR-nek. Szerinte nem ízlések és pofonok kérdése, hogy Románia mit mutat meg külföldön a kultúrájából, és főleg nem a politikum döntése kellene legyen. A romániai kultúra külföldi bemutatását szolgáló intézmény, a Román Kulturális Intézet (ICR) vezetőtestületének első alkalommal lett magyar tagja: Nagy Mihály Zoltán - aki a Boc-kormány idején Románia Országos Levéltárának az igazgatóhelyettesi tisztségét töltötte be - a nagyváradi levéltár főlevéltárosi beosztását cserélte hétfőn az ICR elnökhelyettesi tisztségére. A történész végzettségű elnökhelyettest arról kérdeztük, hogy hogyan fér össze a szakmája a kultúrdiplomáciával, illetve milyen lehetőségeket lát az ICR Marga-korszakban megtépázott hírnevének a visszaállítására. Miért döntött úgy, hogy az ICR élén folytatja? Hogy fér meg a kultúra nagykövetségét ellátó intézmény élén vállalt szerepe a történészi szakmájával? – Tulajdonképpen már a levéltár élén, amikor nemzetközi levéltári szervezetekkel kerültünk kapcsolatba, közös munkaterveket írtunk alá, már akkor elkezdődött számomra a kultúrdiplomáciai munka, nyilván teljesen más hangsúllyal. Amikor felkértek az ICR igazgatóhelyettesi tisztségére, először visszautasítottam, mert ez a munkakör állandó bukaresti tartózkodást igényel. Emellett kiszámíthatatlan az is, hogy mennyi ideig tarthat a megbízatásom: jóllehet az ICR élén a kinevezés négy évre szól, de már megtapasztaltam, hogy előreláthatatlan történések miatt nem biztos, hogy az ember végigviheti a mandátumát. Viszont több emberrel tárgyalva arra a következtetésre jutottam, hogy ez egy történelmi lehetőség, nemcsak nekem, hanem az erdélyi magyar közösség számára is, hiszen az ICR élén korábban nem volt magyar vezető. Ha ez a lehetőség adódott, vétek lett volna kihagyni. Az első időszakban nagyon intenzív tanulási folyamat is lesz számomra, hiszen ennek az intézménynek 19 külföldi fiókszervezete van. De talán itt az ideje annak, hogy az erdélyi magyar kultúrát ne csak Romániában, hanem kihasználva ezt az intézményi hálózatot, a világ bármelyik pontján bemutathassuk. Honnan érkezett a felkérés? – Egy megegyezésnek köszönhetően az RMDSZ-nek ajánlották fel, hogy az egyik alelnöki tisztségre javaslatot tehetnek. Ezt követően felgyorsultak az események: a szenátus külügyi és kulturális bizottsága előtt bemutattam a programomat. Ez egy nagyon rövid bemutatkozás volt, az első része abból állt, hogy kérdéseket tettek fel, arra voltak kíváncsiak, hogyan látom én az intézetet. Abból indultam ki, hogy komoly államigazgatási tapasztalattal rendelkezem, a Román Nemzeti Levéltár második embereként az elmúlt évek alatt megismertem a kultúrdiplomáciát. Ezekre a tapasztalatokra támaszkodva úgy vélem, első körben fel kell mérni, hogy a törvényi keretek mennyire jók arra, hogy az intézet teljesíthesse a céljait. Az utóbbi időszakban nagyon nagy változtatásokon esett át az intézet, a levéltári tapasztalatokból tudom, hogy ez mivel jár. Meg kell nézni, hogy az ésszerűséget és az anyagi lehetőségeket hogy lehetett úgy egyeztetni, hogy ne a kultúra rovására menjenek a változtatások. Meg kell nézni, hogy kivel lehet dolgozni, hiszen az elmúlt időszakban kultúrdiplomatákat, kultúrmenedzsereket képeztek. Meg kell nézni, hogy ezekkel a szakemberekkel hogyan állunk, megnézni a pénzügyi feltételeket és aztán lehet a programokat tervezni. A román és a magyar irodalom műfordítások révén történő külföldi népszerűsítését például fontos feladatnak tartom. Fontos továbbá a román film és a képzőművészet propagálása, ez utóbbi esetében - legyen az szobrászat, vagy festészet - nem léteznek nyelvi akadályok. A kortárs romániai művészet esetében viszont az érdekközösségeket is figyelembe kell venni, hiszen éles küzdelem zajlik a különböző művészeti csoportok között az erőforrásokért. Andrei Marga igazgatása alatt a Patapievici vezetése idején felépített kultúrpolitika - amely arról szólt, hogy milyen művészeket illetve munkákat fog az ICR égisze alatt Románia külföldön bemutatni - 180 fokos fordulatot vett. Hogyan látod összeegyeztethetőnek a két kultúrdiplomáciai felfogást, áthidalhatónak az ebből adódó feszültségeket? – Létezik egy közel 160 éves vita, amely a román állam megalakulásától kezdődően zajlik: a modernizmus vagy a tradicionalizmus irányába mozduljon-e el a román kultúra, illetve ennek a kultúrának melyik szegmensét kellene külföldön bemutatni. Itt most az a baj, hogy ebben benne van egy komoly üzenet is, hogy az adott nemzet, állam hogyan gondolkodik saját magáról. Egyesek azt mondták, hogy Horia-Roman Patapievici elképzelései túl liberálisak voltak, amelybe a horogkeresztes rózsaszín póni is belefért. Én azt mondanám, hogy ebben a kérdésben ne a politikum döntsön. Azonban a politikum elvárja azt, hogy ha már pénzt ad, akkor a saját ízlése szerint történjen a kultúrdiplomácia. Nem ízlések és pofonok kérdése az, hogy egy ország milyen kulturális képet tud magáról külföldön bemutatni, ennek a kérdésnek a kapcsán az ujjal mutogatás helyett létre kell jönnie egy párbeszédnek. Ha az adott országon belül bizonyos művészeti csoportosulás, művészeti ág nemzetközi szinten is eredményeket ér el, akkor azt mindenféleképpen be kell mutatni, ha tetszik, ha nem, nem szabad a tradicionalizmusba beburkolózni. De azt sem mondhatjuk, hogy nem mutatjuk meg a máramarosi vagy a székelyföldi fafaragást, hisz ez egy élő kultúrának a része. Ha az elkövetkező időszakban lesz nyitás az ICR részéről, akkor szerintem sok vitát meg lehet spórolni, és nem kell öntörvényűen dönteni arról, hogy kit juttatnak külföldre, és ki marad bent az országban. Milyen a hangulat a vezetőségben, hogy látja, az alelnöki tisztség mekkora mozgásteret biztosít az ICR-politikák alakításában? – Kétszer volt találkozóm az intézet elnökével, Lilian Zafiroiuval, aki a kultúrdiplomáciában közismert személy. Úgy látom, hogy kellő nyitottsággal és tapintattal nyúl bizonyos kérdésekhez. Már az első találkozónk alkalmával kifejezte óhaját, hogy mihelyt az adminisztratív akadályok elhárulnak a kinevezésem elől, és átkerülök a levéltártól az ICR élére, meg kell beszélni az intézmény új szervezeti felépítését, a működési szabályzatot. Azt mondta, ő ezt egyedül nem is vállalja. Mivel 2011-ben magam is ilyen működési szabályzaton dolgoztam a levéltárnál, jól tudom, hogy az ördög a részletekben bújik meg, tehát ezt a dokumentumot nagyon részletesen át szeretném nézni. De azt tapasztaltam, hogy a nyitottság nagyon megvan, legalábbis az elnök és a másik alelnök részéről. Hogy a vezetőség többi tagja milyen lesz, nem tudom megjósolni, csütörtök-pénteken lesz az első találkozó velük. Idén nem tudunk nagyot tervezni, hamarosan lezárul az év, már a jövőben kell gondolkodni, van másfél hónapunk arra, hogy megismerjük egymást és felismerjük a lehetőségeket. Románia különböző kulturális intézményei megtépázott hírnévvel kerültek ki a Frankfurti Könyvvásárról, illetve a Párizsi Könyvszalonból. Arról nem is beszélve, hogy Marga adminisztrációja alatt mennyire leromlott hazai és nemzetközi szinten is az ICR megítélése. Mit gondol, mi a teendő kultúrdiplomáciai téren a hasonló esetek megelőzése érdekében? – Mindkét könyvvásár esetében az ICR csak társszervező volt, a kulturális tárca volt a főszervező. Ezzel nem akarom a felelősséget elhárítani, a két rendezvényen a jelenlét kétségtelenül nem jelentette a legjobb reklámot az országnak. Ezek szervezési kérdések, amelyeket meg kell oldani. Sokszor nem lehet a mögé bújni, hogy nem volt megfelelő anyagi fedezet, és Frankfurtban bérelni kellett a polcokat, ahova a könyveket elhelyezték. Lehetett volna szerezni a környéken élő románoktól anyagi támogatást, a berlini ICR kirendeltség igazgatója is beszállhatott volna a szervezésbe. A helyzet felismerése és felmérése révén ki kell használni a lehetőségeket, nem abban merül ki a kultúrdiplomácia, hogy Bukarestben meghozzuk a döntést. Bárki tudhatja, aki költözött, hogy hogyan kell egy polcot átszerelni, és ezt meg lehetett volna úgy oldani, hogy jól nézzen ki. Ehhez nem kell arra hivatkozni, hogy nincs pénz, nem kultúrdiplomácia kérdése az, hogy az ember a kezébe vegyen egy kalapácsot. Ezekből a hibákból tanulni kell. Transindex.ro 2014. november 10.Összefogás a vörös veszedelem ellenTöbb tízezren, főleg fiatalok vonultak utcára Románia-szerte a hétvégén, a külföldön élők szavazásának megakadályozása volt az ürügy, de tulajdonképpen Victor Ponta ellen tüntettek, megválasztásának veszélyeire hívták fel a figyelmet. Mintha újra rendszerváltó hangulat alakulna ki, 1989 decemberét emlegetik sokan, a letűnt idők, az átkos kommunizmus visszatérésének lehetőségére figyelmeztetnek. És – mint huszonöt éve – ismét a fiatalok a főszereplők. A demokratikus erők régóta nem tapasztalt megmozdulásának lehetünk tanúi, nemcsak az utcán tüntetők tömege szembeötlő, de nyílt levélben foglalt állást 71 román író, művész, tudós, közéleti személyiség. A román értelmiség krémje elsősorban az otthon maradás, a passzivitás ellen emeli hangját. „Ne áltassátok magatokat, hogy ha otthon maradtok, nem fogtok szavazni. Távolmaradásotokkal egy veszélyes imposztorra voksoltok” – mondják, s kétség nem fér: Victor Ponta ama csaló, szélhámos, akire gondolnak. Kormánypénzekkel kampányol, ellehetetleníti az idegenbe szakadt román állampolgárok voksolását, hazudik, és elvtelen, lejárató kampányt folytat vetélytársával szemben – sorolja bűnlajstromát Mircea Cărtărescu, Andrei Pleşu, Gabriel Liiceanu, Horia-Roman Patapievici, Vladimir Tismăneanu, Dan Perjovschi, Ana Blandiana, Ioan Stanomir, Smaranda Enache és sokan mások. Összezárnak tehát Johannis mellett a demokratikusan gondolkodó románok, s szavaikat mintha erősítené a baloldal válasza. Ponta tábora a nacionalista kártyával felel, Románia egységéért aggódik, meglovagolja a Temesváron, Kolozsváron feltűnt föderalizálást, autonómiát követel jelszavakat, és Johannis nyakába varrnák az ország szétdarabolásának szándékát. S bár a közvélemény-kutatások még mindig Ponta fölényét jelzik, nem lehetnek nyugodtak a szociáldemokraták, hisz egyre erőteljesebb és egyre hitelesebb az ellenük szólók hangja. Magyar térfélen a nemzeti oldal szavai csengnek egybe a román ellenzék, értelmiség, az utcán tiltakozó ifjak hangjával. Az RMDSZ a semlegességet választotta, azt sugallja, nem a mi ügyünk a választás, jobb, ha nem szólunk bele, inkább otthon ülünk. Csakhogy, mint a román szellemi elit levele is jelzi, a távolmaradás Pontának kedvez, tehát a szövetség áttételesen ugyan, célozgatások szintjén, de ismét a baloldal mellé sodródott. Mi azonban megtehetjük, hogy nem őket követjük, és 25 évvel a kommunizmus bukása után a demokráciára voksolunk. Két gyökeresen ellentétes oldal csatája ez, lehet mérlegelni, melyiket választjuk. Túl kell lépnünk a jogos elkeseredettségen, kiábrándultságon, és jövő vasárnap mi is hozzájárulhatunk ahhoz, hogy ne térhessen vissza a vörös veszedelem. Farkas Réka Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. július 7.Az erdélyi kérdés magyar szempontbólA Magyar Kisebbség nevű nemzetpolitikai szakfolyóirat 1995-ös újraindulásától kezdve egy-egy téma köré építi lapszámait. 1998-ban az első lapszám az erdélyi kérdéssel foglalkozott, a vitaindítót Molnár Gusztáv írta. Erre reflektált Borbély Imre alább olvasható, sok ponton ma is aktuális szövege. A fontos az, hogy tudjuk, mi liberálisok és nem liberálisok: ameddig az erdélyi kérdés az ott élő népek önrendelkezési jogának érvényesítésével megnyugtatóan nem rendeződik, a magyar állam igen, de a magyar nemzet nem tekintheti és főként nem érezheti magát szuverénnek. (Molnár Gusztáv: „Nemzeti liberalizmus”. Limes 1. évf. 1. szám) A Magyar Kisebbség olvasói számára Erdély kérdése két okból is fontos lehet. Az egyik az univerzalista szempont. Érdekes végiggondolni, merre halad a világ és Európa. E szempontból Erdély sorsa, mint történelmileg kialakult kulturális és gazdasági entitásé ugyanannyira fontos, mint Padániáé, Skóciáé, Walesé vagy éppenséggel Korzikáé vagy Bretagne-é. Molnár Gusztáv nagyívű tanulmánya (Az erdélyi kérdés. Magyar Kisebbség 1997/3–4) tetszetős módon helyezi el az erdélyi kérdést a római és bizánci kultúrkör feszültségterébe, és helyes következtetésekre jut, amikor a devolúciót jelöli meg az Erdély-kérdésre adott válaszként. A másik ok, amiért „az erdélyi kérdés” fontos lehet a Magyar Kisebbség olvasói számára, az a közvetlen érintettség, hiszen az olvasótábor jelentős hányada erdélyi és/vagy magyar. Az olvasóknak ez utóbbi minősége talán bír akkora súllyal, hogy érdemes e kérdéskomplexumot ebből a specifikusan etnikai nézőpontból is végiggondolni. Erdély ősidőktől fogva lakott terület, melyet az utóbbi két évezredben sorra különböző kultúrájú népesség lakott, rövidebb-hosszabb ideig. Egyesek jelenléte a mai napig meghatározó, mások nem hagytak maguk után nyomot. Valószínűleg a kelta vándorlásokat követő időszakban állandósult itt és a környező régiókban a trák jelenlét. Ezeknek a Dunától északra letelepült törzseit dákoknak nevezték. A dákokat Erdély területéről a római invázió és 160 éves uralom, valamint a rá következő harcos barbár hódítások nyomtalanul elseperték. A fegyverrel hódító és általuk tovaűzött törzsek mellett egy csendes szláv betelepedés is végbement, melynek emlékét számos földrajzi elnevezés mai napig őrzi. A magyarok bejövetelét megelőzően Erdély avar, frank, majd bolgár fennhatóság alatt állt. A magyar hódítást követően létrejött egy, az egész Kárpát-medencét politikailag egyesítő apostoli királyság. A 12. században magyar királyok szászokat telepítettek Erdélybe. A tatárjárást követően, az elnéptelenedett királyságban, így Erdélyben is, az újabb germán telepítésekkel párhuzamban megjelenik a román etnosz is. A románok etnogenezise vitatott. Létrejöttük kulturális gyökereivel kapcsolatosan a kizárólag római és a kizárólag dák eredet között számtalan hipotézis van. Hasonló a helyzet az etnogenezis helyével kapcsolatosan is, amelyet egyesek a Dunától északra, mások a Dunától délre helyeznek, a kompromisszumos hipotézis szerint a Dunától délre és északra fekvő területek egyszerre is szóba jöhetnek. Az érvek elfogulatlan elemzése a roesleri tézisekhez közeli következtetésre vezetnek.[1] Ezek szerint a románság az i.e. 140-ben kezdődő, Thesszáliát és Macedóniát célzó több évszázadon át folytatott római betelepítések és a helyi lakosság latinizálódásának a terméke, amely magán hordozza a hosszas illír (mai albán) és szláv kohabitáció nyelvi jegyeit. A 12. században még a Dunától délre alakítottak a bolgárokkal együtt közös carátust, de lassú északra vándorlásuk a 13. században elérte Erdélyt. A románság bevándorlása a következő évszázadokban folyamatos volt. E beszüremlés legfőképpen gazdasági motivációjú lehetett, a bevándorlók zömmel nincstelenekből állottak. Így az Erdélyben feldúsult románság csak nagyon gyér elittel rendelkezett, amely éppen kis számánál fogva, folyamatosan asszimilálódott a magyar vagy szász elithez. Ez a magyarázata annak, hogy nem létezett román elit, amely a később létrejött nemesi nemzetek uniójában részt vehetett volna. Le kell szögezni azt a tényt is, hogy a magyar, székely és szász elem nem pusztán a politikai elitet (nációt) adta, hanem döntően ők határozták meg az erdélyi civilizáció arculatát, mely ennél fogva szerves része maradt a nyugati (katolikus és protestáns) civilizációnak azután is, hogy a 18. és 19. században az ortodox románság az országban számbeli többséget ért el. A román nemzetmitológia alapját, a tényeken alapuló, imént vázolt történelmi úttal szemben, Románia mai területére vonatkoztatott, abszolút autochtónia és töretlen kontinuitás hite képezi. A trianoni, majd párizsi békediktátumok Erdélyt és Magyarország keleti részeit az óromán királysághoz csatolta. 102 000 négyzetkilométernyi terület és csaknem kétmilliónyi magyar került a mondvacsinált történelmi jog ürügyén délromán fennhatóság alá. A békefeltételeket diktáló nagyhatalmak sok esetben figyelmen kívül hagytak saját fennen hirdetett elveik szempontjából felettébb releváns tényeket, például azt, hogy az erdélyi magyarság az önrendelkezési jog alapján 1918 decemberében a kolozsvári népgyűlésen kinyilvánította azon követelését, hogy Magyarországhoz csatoltassék. Figyelmen kívül maradt az etnikai proporcionalitás elve is. A történelem kevés olyan szerencsés fordulatot ismer, mint amilyennel az elmaradott Ó-Romániából Nagy-Románia lett. A 80%-os analfabetizmussal, akkut korrupcióval és archaikus mezőgazdasággal küszködő balkáni országocska a területtel együtt nyugati civilizációt is nyert, olyan szász, magyar és (a 19. század második felében létrejött) erdélyi román teljesítmény-eliteket (Leistungseliten) és szakembergárdát, amelyek a világszínvonalat képviselték. A szinte hihetetlen méretű nem remélt szerencseélmény talán a mélyebb indoka annak, hogy a román politikai elitben az önfegyelmező viselkedésformák vékony rétege alatt a mai napig ott lappang az olykor hisztériába torkolló magyarellenesség. Racionális okát ennek kár is keresni, minden jel arra utal, hogy Lucian Boiának van igaza, aki a következőket írja a történelmi félelmekből fakadó s a történelmet átrajzolni igyekvő román nemzetideológiákról: „Amennyiben nem az erő – amely mindig talál magyarázatot, beleértve a történelmieket –, hanem a jog hivatott arra, hogy döntsön, annyiban a múlt szerepének hátrálnia kell a jelen tényeivel és a választás szabad kinyilvánításával szemben. Erdélyben a román jogokat csak látszólag támasztják alá a dákok vagy a dáko-rómaiak. Viszont ténylegesen alátámasztja ezeket az a helyzet, hogy a lakosság döntő többsége román és akármikor, ha szükség lenne rá, a régió legtöbb lakosa határozottan kinyilvánítaná a Romániához való tartozás igényét. Ha Erdélyben megtörtént volna egy etnikai számaránycsere – egy olyan jelenség, amely a világ különböző részein megtörtént –, akkor a dolgok másképp állnának. Kinek lehet az az igénye, hogy több száz évvel ezelőtti határokhoz és etnikai arányokhoz térjünk vissza? Kosovo esete tanulságos: itt a szerb ősiség és kontinuitás ténye ma abba a sokkal meggyőzőbb érvbe ütközik, hogy itt egy hatalmas albán többség él. Ebből a szempontból Erdély kérdése le van tárgyalva. A magyar vagy román mitológiai gyakorlatok semmit sem változtatnak: Erdély kétségkívül román, mint ahogy megkérdőjelezhetetlen az is, hogy itt él egy magyar kisebbség, amelynek az őt illető specifikus jogait illik elismerni. Sem a kontinuitás, sem a bevándorlás nem változtathat egy fikarcnyit a probléma adatain!”[2] Boia téziseit az igazság kedvéért azért annyiból árnyalni kell, hogy az Izrael felének megfelelő erdélyi és partiumi tömbmagyar területekre ugyanaz vonatkoztatható, mint Koszovóra. Le kell szögezni, hogy a román politikai teljesítmény- és szellemi elitek történelmi tudata, világképe (Weltanschaung) éppen azoktól a mítoszoktól van áthatva, amelyeket Boia leleplez. Az erdélyi kérdés megértéséhez éppen ezért a történelmi háttér, annak elferdült tudata a román társadalmon belül és ennek politikai-lélektani ismerete elengedhetetlenül fontos. Lucian Boia „Történelem és mítosz a román tudatban” című könyve eddig az egyedüli komoly, pártatlan, valóban tudományos munka, melynek célja a román történetírás demitizálása, nyugati alapokra helyezése. Míg Patapievici a román mitológiával itt-ott szembeszálló és azzal a szerelem-gyűlölet hangján polemizáló könyvét intenzív médiabotrány kísérte, addig Boiát agyonhallgatják.[16] Boia felnőtt álláspontjához képest sajnos a Helsinki Bizottság bukaresti elnökének, Gabriel Andreescunak Molnár Gusztáv által idézett ajánlása az erdélyi magyarság számára nem nevezhető annak. Szerinte: „Ha az erdélyi magyarság az önrendelkezés és a különböző autonómiaformák fetisizálása helyett a versenyszellemre, a multikulturalitásra, a román–magyar határ mentén elhelyezkedő területek közötti kapcsolatok maximális elmélyítésére helyezné a hangsúlyt, mozgásba lendíthetné Erdély egészének polgári öntudatát. Óriási fényűzés, megbocsáthatatlan mulasztás volna nem kihasználni e társadalmi mélyszerkezetben a régi Mitteleuropa civilizatórikus erejét még mindig őrző csodálatos tartomány előnyeit. Erdély ily módon modernizációs lokomotív-szerephez jutna.” Ez sajnos felelősségáthárítás, melyet semmiféleképpen sem lehet felnőtt magatartásnak tekinteni. Milyen versenyszellemre helyezze a magyarság a hangsúlyt? (Netán a román–magyar versenyére?) A román–magyar határ mentén elhelyezkedő területek közötti kapcsolatok maximális elmélyítését hogyan szorgalmazza a magyarság anélkül, hogy szecessziós iszonyt ébresszen a románságban? (például a szatmári magyar tömb esetében) és milyen eszközökkel? Amikor 7 évi posztkommunista és egyévi demokratikus román liberalizálás még a tömbmagyar területeken is (tehát ott, ahol a magyarok számaránya meghaladja a 75%-ot), a privatizált vagyon mindössze 15–18%-át juttatta magyar vállalkozók kezébe? Mit ért Andreescu multikulturalizmuson? Netán a magyar kultúra megőrzését, minthogy egyik hordozója a „régi Mitteleuropa civilizatórikus erejének”? Az RMDSZ egész autonómiaprogramjának nincs is más célja, sem értelme, mint éppen ez. Az autonómia az egyetlen megvalósítható, non-konfrontatív, toleráns, kompromisszumos, liberális és demokratikus, a modern integrálódó Európa paradigmájából egyenesen következtethető eszköze annak a kultúramegőrzésnek, melyből e multikulturalizmus felépülhet. Akkor miért helyezi Andreescu (s vele együtt Molnár Gusztáv) szembe az eszközt a céllal? Hogyan igényelhet az elnök a Helsinki Bizottság liberális pódiumáról egy egész közösség részéről altruizmust?! Altruizmust igényelni egyenértékű a másik eszközzé tételének szándékával, és ezért mélységesen antiliberális. A romániai politikai realitások vajon milyen magyar szerepet tesznek lehetővé a modernizációs erdélyi lokomotívon? A mozdonyvezetőét, a fűtőét, netán a fűtőanyagét?! Nem világos, hogy Molnár Gusztáv ezt a „figyelmeztetést” miért tartja jól időzítettnek. Talán azért, hogy felhívja figyelmünket arra, hogy igenis lehetne szerepünk az erdélyi kérdés megoldásában? Ez esetben még kevésbé értelmezhető a vitaindító politológus azon megállapítása, hogy „Erdély kérdése nem magyar, hanem román kérdés.” Vajon hogyan és mennyire? Olyan mértékben, amint a többségi hatalomhoz viszonyítva nagyságrenddel kisebb Csecsenföld kérdése nem csecsenkérdés, hanem orosz, vagy amennyire Kosovo nem albán-, hanem szerbkérdés? E retorikus kérdésekre adott empirikus válasz a látszat ellenére is Molnár Gusztávnak ad igazat, hiszen Erdély kérdésében és azon belül az erdélyi magyarság kérdésében ‘89 előtt és után, az erdélyi politikai elit öngáncsoltsága és az anyaország beteg, autoimmun reflexei miatt mind a mai napig valóban csak a román nemzetstratégia érvényesült. De a vitaindító tanulmány érvelése, felépítése és következtetései nem empirikusak, hanem elvi alapúak. Az egyik elvi premissza a Romániát átszelő kultúrhatár devolúciós ereje. Nehéz lenne elvileg vagy empirikusan ezt az erőt tagadni. Románia északnyugati fele valóban hordozza mindazon kultúrértékeket, melyekről Andreescu vagy (az ugyancsak említett) Hurezeanu beszél. Max Weber (akit egyébként szemellenzős doktrinerek vagy kultúrvaksággal vert elrugaszkodottak éppen úgy támadnak, mint Huntingtont1) már a század elején meggyőző érvrendszerrel bizonyította, hogy a modern nyugati civilizáció előfeltétele, kovásza a protestáns etika létrejötte volt [3]. A protestáns és katolikus magyarok eleve nyugati mentalitásúak. Az erdélyi románság, habár manapság, a kommunista diktatúra erőszakos valláspolitikája következtében, zömében ortodox, valóban nyugatiasabb gondolkodású a regátinál; ez nemcsak a politikai opciókban testesül meg, hanem a munkamorálban is és olyan fontos „apróságokban”, mint az adott szó súlya, a pontosság vagy az igazmondás. A mentalitás eme építőkockái, ha nem is akkorák, mint a protestáns etikára jellemzőek, de ugyanolyan "formájúak" és ugyanúgy épülnek egymásra. Dél-Romániában más formájúak és mást eredményeznek [4, 5, 6]. Így hát a transzszilvanizmus nem pusztán a modernizáció, hanem a nyugatosítás hajtóerejévé válhat.2 Erdély pozitív szerepe viszont feltételekhez van kötve. Ahhoz, hogy a civilizációs mozdony elinduljon, először létre kell jönnie. Erdélynek el kell jutni az öndefiniálódáshoz és önrendelkezéshez. Ezt Molnár pontosan le is írja, de a megoldást – „mert Erdély román kérdés” – Romániától várja. Romániának nyújtja az alternatív jövőképet: devolúció, illetve föderáció – és akkor majd az Erdély-mozdony kihúzza az egész ország-szerelvényt a balkáni megfeneklettségéből és Nyugat felé vontatja. Vagy pedig a centralista etatizmus folytatódik, minek következtében az egész ország lecsúszik a Montenegrótól Kamcsatkáig húzódó válságövezetbe. Nem világos Molnár Gusztáv elképzelése a devolúciós vagy föderatív modell „felajánlásáról”. Elsősorban ki az, aki a devolúció „felajánlását” megteheti? A román nép egésze? Hogyan? Plebiszcitum által? Ha félre is tennénk az ez irányú népszavazás kiírásának jogi (sőt alkotmányjogi) buktatóit – vajon eljuthatunk a kollektív bölcsesség ama fokára, hogy a horizontális transzfer (kizsákmányolás) dél- és keletromán haszonélvező tömegei a kényelmes forrásról önként lemondjanak, hogy majd a gazdaságilag önállósuló provinciák konkurenciaharcában kevesebbért többet kelljen dolgozniuk? Ha Mancur Olson [7] fejtegetései a kollektív cselekvést illetően igazak (és annak látszanak), nem várható el, hogy a közvetlen önérdekkel szemben magasabb szintű, méghozzá hipotetikus jövőbeli haszon reményében a regáti többség "történelmileg helyesen" a devolúcióra szavazzon. Sajnos nem tapasztalható az elsődlegesen érdekelt erdélyi románságon belül sem devolúciós tömegnyomás. A gondolat itt-ott felbukkan, sokan helyeslik, de nem nyíltan. Vadim Tudort viszont mind többen követik, teljes nyíltsággal. Lehet, hogy a devolúciós paradigma csak egy unionista paroxizmus törvényszerű bukása után nyer majd kontúrt és tömegbázist Erdélyben. De a tömegbázis magában nem elég. Curzio Malaparte [9] többek között az 1920-as varsói eseményeket elemezvén bizonyítja, hogy világos céllal és a megvalósítás koncepciójával felvértezett elit híján még az akut forradalmi helyzet (tehát a tömegek maximális tettrekészsége esetén) sem vezet politikai cselekedethez. 3 Erdély devolúciója tehát elsődlegesen az autochton, a decentralizációban és annak devolúciós hatalmi (államstrukturális) biztosításában érdekelt, érdekét felismerő, vállaló és önreflexióra képes elit akaratához van kötve. Sajnos e sorok írója az egyetlen erdélyi politikus, aki (parlamenti képviselőként) nyíltan síkra szállt Románia föderalizálása mellett. [11] A Parlament folyosóin folytatott magánbeszélgetések alkalmával nem egy erdélyi román képviselő jelezte egyetértését. Ezzel viszont ki is merült föderációtámogató potenciálja. Ennek a passzivitásnak nincs racionális magyarázata. Forrása a történelmileg kialakult, zsigerekben hordozott félelmekben, előítéletekben és ellenérzésekben keresendő, amelyeket a románságban az önazonosságához ragaszkodó erdélyi magyarság ébreszt. Vilfredo Pareto [10] a történelmet kétféle politikai elit – oroszlánok és rókák – hatalmi körforgásával (cirkulációjával) magyarázza. Az oroszlánok a civilizáció értékrendjét hordozzák magukban (reziduumként), és annak megfelelően akarják a társadalmat és berendezkedéseít módosítani. Autoritásuk morális radikalizmusuknak köszönhető, és nem utolsósorban hajlamuknak az erőszak alkalmazására. Tevékenységük rendközpontú, tehát fellépnek a korrupció, spekuláció, csalás és anarchia (libertinizmus) ellen. A rókáknak nincsenek a közjóval kapcsolatos törekvéseik, igyekezetük a hatalom birtoklására és öncélú kihasználására korlátozódik. Hatalmukat éppen az oroszlánok által megvetett és üldözött módszerek bevetésére alapozzák (korrupció, libertinizmus, hedonizmus, spekuláció, csalás stb.). Molnár is jelzi, hogy a Maniu-intermezzótól eltekintve, Nagy-Romániában a kezdetektől máig délromán érdekeltségű (és többnyire eredetű) politikai elit uralkodik. Ez az elit viszont, az első számú haszonélvezője az erős központosításnak, hiszen ez garantálja a „saját zsebre menő” újraelosztást. A kommunista hatalomgyakorlás (az ellentétes szlogenek dacára) mindenütt kontraszelekciós mechanizmusokat indított be. Ceaușescu Romániájában még inkább, mint máshol. 1989 után, Kelet-Németország és Csehország kivételével, az összes rendszerváltó országban a korábbi politikai elit átmentette hatalmát. Romániában eredményesebben, mint máshol. Ennek köszönhetően a romániai (román és magyar) politikai elitben túlsúlyba kerültek a rókák, és immáron ők diktálják az iramot. Egy olyan délromán Atatürk színrelépése, aki (a török szekularizáció kardcsapásához hasonló módon) átvágja a centralista, etatista érdekcsomót, az ország szubszidiáris, föderális alapokra helyezésével, egyelőre még várat magára. Ha munkahipotézisként elfogadjuk Molnár Gusztáv vitaindítóban képviselt premisszáját, hogy Erdély kérdése román kérdés, akkor erre a kérdésre a következő válaszok lehetségesek: – Erdély szecessziója – Románia föderalizálása – benne Erdély külön politikai entitás [11] – Erdély feldarabolása más provinciák között – Devolució – Erdély területére vonatkoztatott külön státus – Egységes központosított nemzetállam Erdély és a történelmi Magyarország egyéb Romániához csatolt területén viszont nagyszámú magyar nemzeti közösség él.4Így hát Erdély kérdése nem pusztán román kérdés – legfennebb a délromán uralkodó politikai elitet terhelő felelősség. De még e felelősség sem kizárólagos, hiszen a születő romániai demokrácia valós felelősséget ró az érintett magyar közösség politikai elitjére is (a magyarországi politikai elitnek pedig e felelősség jegyében való cselekvés egyenesen alkotmányos kötelessége). Az Erdély körüli román–magyar disputára elvileg a következő megoldások kínálkoznak: – a vitatott terület etnikumarányos felosztása (lakosságcserével stb.) a két ország között; – a szecessziós megoldás (független Erdély létrejötte és a Partium visszacsatolása az anyaországhoz, ami a visszakerült területeken élő magyarság problémáját megoldaná, tehát magyar szempontból megoldást jelentene); – a magyar nemzeti közösségek strukturális (szubszidiáris) beemelése a magyar „politikai nemzetbe”, határmódosítás nélkül (egy határokon átnyúló magyar „konföderáció” az integrált Európa paradigmáján belül); – a magyar nemzeti közösség önkormányzatát szavatoló autonómiaformák életbeléptetése (ezen belül tömbmagyar területek devolúciós különstátusa); – egész Erdély területére vonatkoztatott különstátus és azon belül a tömbmagyar területek önigazgatása (dél-tiroli modell); – lassú elrománosítás, a valós megoldásokat lebegtető román politikum halogató taktikájával párhuzamban a tömbmagyar területek etnikai adottságainak mesterséges megváltoztatása és a szórvány lassú elcsángósítása (ez a megoldás van most folyamatban); – az anyaországi magyarság fogyásával lépést tartó szervezett áttelepítés; – a magyarok elűzése és/vagy kiirtása (az ethnic cleansing délszláv mintájára). Ezen megoldások közül a szubszidiaritás elvén alapulók (föderáció, devolúció – a magyar közösség önkormányzatának életbeléptetésével) azok, amelyek mind magyar, mind román szempontból racionálisak és kielégítőek.5 Modernizációs szempontból (életszínvonal-növekedés) a devolúciós megoldás mind az erdélyi román, mind pedig a magyar közösség számára tagadhatatlan előnyt jelentene, hiszen az Andreescu által is jelzett kultúrértékek szabadon kibontakozhatnának és gazdasági szempontból gyümölcsözhetnének. Ennek áttételesen az óromán rész is haszonélvezője lehetne (mozdonyszerep). Ó-Románia rövid távon a horizontális transzfer megszűntének gazdaságilag kellemetlen következményeit lenne kénytelen viselni. Közép- és hosszútávon viszont know-how átáramlás és a gazdasági kényszer hatására ott is erőteljesebbé válna a modernizáció. Következtetésképpen leszögezhető, hogy hosszútávon valamely szubszidiáris megoldás egész Románia számára előnyös: belpolitikailag gazdasági következményei folytán, külpolitikai szinten pedig az ország integrációs esélyeinek megnövelésével. Az, hogy az erdélyi magyar kérdés megoldása a román devolúciós folyamat puszta körülménye marad-e vagy pedig egy, a magyarság számára kielégítő megoldás e devolúció feltételévé válik – már nem a román, hanem a magyar politikai elit akaratától függ. A tranzíció éveiben meghozott döntések hosszú évtizedekre nézve meghatározóak lehetnek. A magyarság most olyan európai paradigmának megfelelő megoldást kell, hogy találjon specifikus problémájára, amely a határmódosítás kikerülésével a szubszidiaritás elvén nyugszik. „Három és fél millió magyar, a Kárpát-medencében élő magyarság egynegyede nem integrálható sem a magyar nemzetállam, sem a környező nemzetállamok politikai rendszerébe”[12] – írja Molnár Gusztáv. Egyértelmű, hogy az ez irányú politikai cselekvés nem román, hanem magyar feladat. A nemzet sorsa iránt felelősséget érző bármilyen politikai irányzat követői számára is megszívlelendő Molnár Gusztáv nemzeti liberálisoknak szánt intelme: „Nemzeti liberális az, aki a magyar nemzet egészének, annak a bizonyos 15 milliónak a kérdésére akar liberális választ adni. Nemzeti liberális az, aki tudja, hogy a parlamentáris demokrácia intézményrendszerének megteremtése, valamint állami szuverenitásunk helyreállítása önmagában nem elegendő ahhoz, hogy nemzetünk életében a liberalizmus teljes és végleges győzelméről beszélhessünk. Ehhez ugyanis a teljes magyar nemzet önrendelkezési jogának maradéktalanul érvényesülnie kell.”[13] „A nemzet […] nem lehet szabad emberek közössége, nem lehet civil társadalom, ha nem szuverén. Ez a szuverenitás nem ruházható át senkire és semmire. Ha egy állam betársul valamilyen konföderációba, vagy más államokkal együtt létrehoz egy konföderációt, a kölcsönösség és önkéntesség elve alapján lemondhat szuverenitása bizonyos ismérveiről. A nemzetre ez nem vonatkozik, a nemzet ezt semmilyen körülmények között nem teheti meg, éppen úgy, ahogy az emberi személy sem mondhat le feltétlenségéről és a civil társadalom sem a maga autonómiájáról. Ahogy a személy nem rendelhető alá semmilyen külső instanciának, és a társadalom sem a kormányzatnak, éppen úgy a nemzet sem rendelhető alá egy másik nemzetnek. Ez a nemzetek önrendelkezési jogának mélyebb – liberális – értelme.”[14] „A liberális értelemben, tehát szabad emberek közösségeként felfogott magyar nemzet szempontjából másodlagos kérdés, hogy a nemzettestet alkotó egyes részek milyen államkeretben élnek önrendelkezési jogukkal, de életbevágó, hogy élhessenek vele, hogy az egyes nemzetrészek ne legyenek kiszolgáltatva más nemzeteknek.” [15] Molnár Gusztávnak e régebbi okfejtéseivel maradéktalanul egyetérthetünk. Meggyőzően bizonyítják, hogy az itt élő magyarság ragaszkodása önazonosságához, valamint ősi szülőföldjéhez Erdély kérdését kiemeli az egyéb román kérdések közül és nemzetközivé teszi azt. Az integrálódó Európa paradigmájának megfelelő választ e kérdés csak a szubszidiaritás elvének alkalmazásával nyerhet, de nem pusztán territoriális vonatkozásban, hanem etnikaiban is. Könyvészet [1] Robert Roesler: Romanische Studien, Untersuchungen zur elteren Geschichte Romaniens. Verlag von Duncker & Humbolt Leipzig 1871. [2] Lucian Boia: Istorie si mit în constiinta româneascã. Humanitas, Bucuresti 1997. [3] Max Weber: Etica protestantã si spiritul capitalismului. Humanitas, Bucuresti 1993. [4] Borbély Imre: Merre vigyük végzetünk? Az RMDSZ II. Kongresszusán (1991. május) szétosztott anyag, megjelent a Hitel 1991/13, 14-es számában. [5] Gelu Pãteanu: Amit Romániáról tudni kell. Világszövetség I/1–2, 1992. aug. 15. [6] Kozma Szilárd: Kultúrzóna. Beszélgetés Borbély Imrével, az RMDSZ elnökségi tagjával, Hitel 1992/8. [7] Mancur Olson: A kollektív cselekvés logikája. Osiris, Budapest 1997. [8] Fernand Braudel: Gramatica civilizatiilor. Meridiane, Bucuresti 1994. [9] Curzio Malaparte: Tehnica loviturii de stat. Nemira, Bucuresti 1996. [10] Vilfredo Pareto: Traité de sociologie generale. 1933. [11] Horia Alexandrescu: Scopul final al minorității maghiare din România este dobândirea statului de natiune-partener – în viziunea radicalului Borbély Imre, candidat la presedentia Uniunii. Cronica românã 1995. május 12. Az interjú föderációs vonatkozású része: – Ebben az értelemben támogatta ön Románia föderalizálásának ötletét Bruxelles-ben? – Én elválasztanám a föderalizálás ötletét a társnemzetétől, mivel Romániában a magyar diaszpóra nagy területeken él. Csak Székelyföldön és Biharban élnek tömbben. Egy etnikai alapú föderáció csak ez utóbbiakat érintené. Én nem hiszem, hogy a föderalizáció egyik módozata lenne az etnikai problémák megközelítésének. – És mégis beszélt a föderalizációról; milyen értelemben? – Olyan értelemben, hogy én azt hiszem, hogy a föderalizáció megoldás lehetne a romániai románoknak. Különben az a véleményem, hogy mindannyiunknak jobb lenne a román országok föderizációjában élni. – Miért ? – Bebizonyosodott, hogy a szubszidiaritás elve nagyon jó hatással van. – Hol? - Mindenhol. Ez azt jelenti, hogy a megoldásokat azon a szinten kell megtalálni, ahol a probléma megjelenik. A gyakorlat bebizonyította, hogy a problémák megjelenhetnek helyi szinten, gazdasági, földrajzi, történelmi régiókban, a mentalitások szintjén és országos szinten. A föderáció, úgy, ahogyan az Ausztriában, Németországban létezik, és ahogyan Spanyolországban körvonalazódik, pontosan megfelel ezeknek a szinteknek. Én azt hiszem, hogy a bánsági jelleg például nagyon jól kialakult a történelem folyamatában, eljutva az autochton mentalitás szintjére. Ugyanez a helyzet a munténiaiakkal, olténiaiakkal, moldovaiakkal is. Egyidejűleg ezek a régiók gazdasági entitások is. És a problémákat, amelyekkel szembesülnek, meg lehetne oldani helyi szinten. Egy ilyen felosztásnak feszültségoldó hatása lenne, továbbá felszabadítana bizonyos helyi energiákat, amelyek máskülönben nem érvényesülhetnek, mivel szisztematikusan vannak elhelyezve. Mindezek mellett a régiók fejlesztése a helyi sajátosságok jegyében történne. – És, hogyan látja ön ennek a tervnek a megvalósulását? – Romániában én a népművészetből indulnék ki e régiók körvonalazásában. – Tehát térjünk vissza Munténiához, Moldovához… – …Olténia, Bánság, Crisana, Belső-Erdély, Bukovina. Ha a zene a lélek tükre, akkor a helyi népművészet, amely nagyon jól elhatárolódik, egy nagyon jó vezető volna. Ez támogatná a helyiek politikai preferenciáit is. A bánsági parlament teljesen más struktúrájú lehetne, mint mondjuk a moldovai. – Azaz minden vidék a saját parlamentjével! – Igen, úgy, mint Németországban vagy Ausztriában. Ezeknek a parlamenteknek nem kell méretben megegyezniük a bukarestivel. – De Németországban létezik a Bundestag is. – Természetesen, itt is létezne egy kapcsolat. Én azonban szigorúan csak a helyi törvényhozásra és végrehajtásra gondoltam, amely csak helyi problémákkal foglalkozna. – Igen, de kinek tartoznának ezek elszámolni? – A helységek a régiónak vagy a tartománynak számolnának el. Például Lugos Temesvárnak számolna el, és Temesvár Bukarestnek. A szövetségi törvényeket Bukarestben hoznák. A tanügyről, honvédelemről, egészségügyről stb. van szó, amelyek általános jelleggel bírnak. A gazdasági jellegű problémákkal viszont az úgynevezett landok foglalkoznának, ahol az adókat is be lehetne szedni, melyeknek 1/3-a az illető landnál maradna, egy-egy jutna a helységeknek és a szövetségnek. – És ha a régiót külső támadás éri, akkor ki biztosítja a védelmét? – Hadsereg csak egy van, mint ahogy csak egy szövetségi rendőrség és egy szövetségi polgárőrség van. – Tehát ön azt állítja, hogy ha egy vállalat sztrájkba lépne, az már nem a központban reklamálna, hanem helyi szinten. – Igen. – És milyen hatalmuk legyen a helyi vezetőknek? Vannak régiók és régiók? – Leszűkítve a problémákat egy történelmileg és gazdaságilag egységes régióra könnyebben lehet megoldásokat találni. Látja, létezik két szemléletmód: liberális és egalitarista szocialista. Egyes régiók választhatnák az utóbbit anélkül, hogy ezzel más régiók fejlődését gátolnák. – Mi történne a moldvai csángókkal? Mit csinálnának ők, mint kisebbség? – Azt csinálnának, amit akarnak. Alávetnék magukat a helyi hatalomnak. – Mint az erdélyi románok, nem? Már azokra a vidékekre gondolok, ahol kisebbségben vannak. – Ott spontán módon területi autonómiák jönnének létre Erdély belsejében. Ez az én feltételezésem. A Mócok országa pl. egy egészében román entitás a maga jellegzetességeivel. Ugyanígy a Tara Momarlanilor és a Fogaras. Én azt hiszem, hogy ezen az úton logikusan eljuthatunk a múlt újraelevenítéséhez. [12] Molnár Gusztáv: Miért kell a konfederáció? Limes 1992/7–8. 57. [13] Molnár Gusztáv: Az igen és nem határán – a liberalizmus esélyei Közép-Európában és környékén. Limes 1991/nov.–dec. 3. [14] Molnár Gusztáv: Nemzeti liberalizmus., Limes 1991/okt. 20. [15] Uo. 22. [16] H.R. Patapievici: Cine suntem. = Politice. Humanitas, Buc. 1996. ————————————— 1 Samuel P. Huntington az Eatoni Egyetem Kormányzástudományi Karának professzora és a Harvard Egyetem John M. Olin Stratégiai Kutatási Intézetének igazgatója, az ominózus „Clash of civilizations?” című tanulmányát az általa vezetett intézet „A változó biztonsági környezet és az amerikai nemzeti érdek” elnevezésű projektje keretében dolgozta ki, és a Foreign Affairs 1993 nyarán megjelent számában publikálta. A tanulmány születési körülményei már jelzik, hogy célja a valóság megközelítése, nem pedig a rózsaszínű univerzalista-liberális mainstream-konformitás támogatása volt. 2 Au faux de mieu átveszem a vitaindító terminológiáját, habár tulajdonképpen a nyugati civilizáció két síkjáról, az anyagiról („modernitás”) és szellemiről („nyugatosodás”) van szó Fernand Braudel jól megalapozott civilizációfelfogásában [8]. 3 A politikai elit nélkülözhetetlenségére már korábban Vilfredo Pareto [10] is rámutatott. 4 Az 1991-es népszámlálás szerint 1,67 millió – ez a szám viszont, ha a történelmi helyzet úgy alakul, hogy egzisztenciális előnyt jelent magyarnak lenni, nagy valószínűséggel drasztikusan növekedne. Példa erre a lengyelországi és oroszországi németek számának a természetes szaporulatot nagyságrendekkel meghaladó gyarapodási üteme, amióta megnyílt számukra a németországi letelepedés lehetősége. 5 Magyar értékkonzervatív (önazonosság-őrző) szempontból a devolúciós megoldás csak az etnikai önkormányzat kíséretében nyújt hasznot, hiszen egy föderációban a liberális demokrácia és jogállamiság keretein belül is lehet "eredményesen" nemzeti asszimilációs politikát folytatni. Ez ellen csak strukturális és szubszidiáris (szuverenitástranszferrel járó) megoldások nyújtanak megnyugtató garanciát. Megjelent a Magyar Kisebbség 1998/1-es számában. borbelyimre.blogspot.hu lapozás: 1-29
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
